Ausztria és Magyarország is úgy látja, hogy az európai uniós tagországok különbözősége miatt nem célszerű Brüsszelből szabályozni, hogy milyen legyen az egységes minimálbér az EU-ban - derült ki azon a találkozón, amelyet Palkovics László innovációs és technológiai miniszter folytatott szombaton Portóban Martin Kocher osztrák munkaügyi miniszterrel.
Palkovics László innovációs- és technológiai miniszter adta át ma az első hazai hidrogéntöltőt, ami szimbolikus jelentősége mellett azt is mutatja, hogy Magyarországon is belendülhet ez az egyre népszerűbbé váló alternatív energiahordozó. A tavaly megalakult Nemzeti Hidrogéntechnológiai Platform ezzel kapcsolatban készítette el a Fehér Könyvet, amely egy összefoglaló szakmai dokumentum, és többek között felméri a hazai állapotokat, bemutatja a hidrogéntechnológia lehetőségeit, valamint fontos inputja lesz a Nemzeti Hidrogénstratégiának, amelyet jövő héten tárgyalhat meg és fogadhat el a kormány. A Platform irányítóbizottságának elnöke, Lepsényi István pedig további fontos részleteket is elárult lapunknak azzal kapcsolatban, hogy hogyan lenne hasznosítható hazánkban a hidrogén.
Az innovációs és technológiai miniszter a Telex kérdésére reagált így, amikor a portál megkérdezte, mit szól a szakértők kritikáihoz, akik a kormány oltáshatásossági táblázatának értelmét vonták kétségbe.
A déli városkapu komplex fejlesztése alkalmas lesz a diákváros és a Fudan Egyetem befogadására is, vagyis az újonnan létesülő felsőoktatási intézmény nem vesz el területet a diákvárostól - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten.
Palkovics László innovációs- és technológiai miniszterhez kerül a Budapest Diákváros projekt és a Fudan Egyetem építésének koordinálása – derül ki egy frissen kirakott közlönyből.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a magyar-osztrák vasúttársaság vezetőivel egyeztetett a kormányzati vasútfejlesztési tervekről április 16-án Sopronban – tájékoztatott a tárca. A miniszter a közlemény szerint elmondta: a vasúti pályakorszerűsítésekre és járműbeszerzésekre szánt több mint 6000 milliárd forint a hazai ipar számára is páratlan lehetőségeket teremt.
Ahogy a tavalyi gyárbezárás után eredményesen segítettek a borsodi város lakóin, úgy ezúttal is mindent megtesznek a helyi foglalkoztatás szinten tartása, a munkavállalók és családjaik érdekében - hangsúlyozta keddi közleményében Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Johnson Electric Hungary Kft. 800 fős leépítési bejelentésére reagálva.
Összesen 365 millió eurónyi pályázati pénzt tudtak elnyerni a magyar kutatóintézetek, felsőoktatási intézmények és vállalkozások a Horizon 2020 kutatási és innovációs keretprogramból, és az a cél, hogy ez a pénz 2,1 milliárd euróra, azaz 5,7-szeresére ugorjon a 95,5 milliárd eurós keretösszegű Horizon Europe-ból – jelezte az EU új keretprogramjának indulásáról rendezett hétfői online konferencia nyitásaként Palkovics László. Az innovációs és technológiai miniszter mellett a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese, Szabó István is azt hangsúlyozta, hogy minél több forrást el kell és el is lehet hozni a közvetlen brüsszeli kiírású forrásokból, amelyekhez az itthoni KFI-rendszer igyekszik minden jellegű támogatást megadni. A több mint 500 regisztrált előtt a területért felelős uniós biztos, Maria Gabriel arra biztatta a magyar kutatókat, hogy vegyenek részt a pályázatokban, amelyek közül az elsőket néhány héten belül kiírják, és segítsenek az EU nagy kihívásainak legyőzésében. Martin Kern, a budapesti székhelyű uniós intézmény, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) igazgatója arra irányította rá a figyelmet, hogy az EIT milyen hatalmas innovációs hálózatot irányít és néhány új tervet is jelzett ennek bővítésére.
A tavalyi 145-ről idén 182 milliárd forintra, azaz mintegy 25 százalékkal minden eddiginél magasabbra nő
Magyarországon a kutatás-fejlesztésre, innovációra fordítható magyar költségvetési források volumene - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn az NKFI Alap 2021. évi program-stratégiájáról tartott online sajtótájékoztatóján.
Visszavonta Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter Kaderják Péter hazai akkumulátor iparág fejlesztéséért felelős miniszteri biztosi kinevezését.
Hamarosan megkezdődik a területszerzés, nyáron már a kivitelezési közbeszerzés is megjelenhet az M49 autóút Mátészalka és Ököritőfülpös közötti szakaszára, jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter 2021. február 26-án, Szatmárnémetiben az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteki közleménye szerint.
A jövő év végén megkezdődik a hazai koronavírus elleni vakcina gyártása Debrecenben - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter csütörtökön a Hajdú-bihari kereskedelmi és iparkamara székházában tartott sajtótájékoztatón.
A kutatói mobilitást támogató közös programot indíthat akár már 2021 második felében Magyarország és Izrael. Az ipari és innovációs kapcsolatok szorosabbra fűzése érdekében a társminisztériumok a közeljövőben szándéknyilatkozatban jelölik ki a stratégiai együttműködések kiemelt területeit – mondta el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. A kétoldalú gazdasági vegyesbizottság társelnöki feladatait is ellátó tárcavezető Yacov Hadas-Handelsman izraeli nagykövetnek mutatta be a ZalaZone járműipari tesztpályát.
Két éve dolgozik a kormány a magyarországi hadiipar újraélesztésén, e szempontból hat területre osztották Magyarországot. A repülőgépipar központja Békéscsaba és Gyula lehet - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Békéscsabai Szakképzési Centrumban csütörtökön.
Elkezdődött a Mátrai Erőmű kilenc évig tartó átalakítása, a vállalat karbonfüggetlenségét célzó és a bányaterületek rekultivációjára, energiahatékonysági, valamint a regionális zöld közlekedési megoldások népszerűsítésére is kiterjedő átmenet azonban a jelenlegi munkahelyeket nem veszélyeztetheti - jelentette ki az MTI-hez pénteken eljuttatott közös közleményében a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, valamint az innovációs és technológiai miniszter.
Évi 100 4x4-es katonai jármű készül majd Kaposváron, ahol a Rheinmetall és a magyar állam épít közös üzemet - jelentette be ma Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. A projekt 30-50 milliárd forintból valósul meg.
Az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna 2030-ig szóló fejlesztési koncepciójának költségvetése Jász-Nagykun-Szolnok megyére vonatkoztatva 1600 milliárd forintot, Szolnok városára további 330-340 milliárd forintot tartalmaz és illeszkedik Magyarország gazdaságfejlesztési irányaihoz, a helyi vállalkozások igényeihez - közölte az innovációs és technológiai miniszter, az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Szolnokon.
Az orvosképző egyetemek dönthetnek lehetséges modellváltásukról - olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleményében, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) mai közleménye alapján 2021. január 15-től az energia- és klímapolitikai, illetve az építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkárság egységes szervezetben működik tovább. Az egységesített államtitkárságot Steiner Attila, az Igazságügyi Minisztérium eddigi európai uniós ügyekért felelős államtitkára vezeti majd.
A munkaerőpiaci járulék eltörlését javasolja a Munkástanácsok Országos Szövetsége, amelynek elnöke szerint a lépéssel az összes munkavállaló nyerne, mivel a járulékot a munkavállaló bruttó béréből kell levonni - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.